- Már az 1998-ban kelt, első hivatalos dokumentumokban is az szerepelt, hogy a tervezett intézmény - amely egy magánalapítványból nőtt ki - kettős funkciót lát el: dokumentációs központ és emlékhely. Hosszas előkészítés után ilyen értelmű döntést hozott egyik utolsó ülésén az Orbán-kormány is - mondja Harsányi László, akit a kulturális tárca tavaly a holokauszt-megemlékezések miniszteri biztosává nevezett ki. Harsányi László hangsúlyozza: 2002-ben az új kormány nem azért nem változtatta meg az előző kabinet döntését, mert mindenben egyetértett a már megindult folyamattal, hanem mert deklarálta, hogy szakít a „gödörhagyás” politikájával.
Valóban vitatható kérdés, hogy nem kellett volna-e valódi vagy legalábbis nagyobb léptékű múzeumot szentelni a magyarországi holokausztnak; az intézményt rendszeresen össze is vetik a Terror Házával. Ezt azonban határozottan elutasítja a miniszteri biztos. Mint mondja, sosem volt cél, hogy egy „párhuzamos történelemnek” emeljenek emlékhelyet, és a „magyarok” szenvedései mellett a „zsidók” szenvedéseire külön figyelmeztessenek. Ellenkezőleg, a Páva utcában éppen azt akarják hangsúlyozni, hogy a holokauszt a magyar történelem része, hiszen magyar kormányok fosztottak meg jogaiktól, majd indítottak el a halálba magyar állampolgárokat. Éppen azért nehéz megteremteni egy ilyen emlékhelyet, mert hatvan év mulasztásait kell pótolni. Nem véletlen, hogy az alapítók az oktatást tartják az emlékközpont egyik legfontosabb feladatának.
A „valódi” múzeumként való működésnek az is ellentmond, hogy megkérdőjelezhető lenne egy olyan intézmény létjogosultsága, amely más gyűjtemények rovására - például az Országos Levéltárból vagy a Zsidó Múzeumból átvéve anyagokat - építené föl a saját bázisát. Ezért született meg az a megoldás, hogy a Alapítvány másolatban kapja meg a máshol őrzött dokumentumokat, miközben természetesen ő maga is folytat gyűjtést. Ez utóbbi tevékenysége - véli a miniszteri biztos - akkor gyorsulhat föl igazán, ha végre megindulhat a tényleges, mindennapi munka.
A megnyitón látható kiállítások elsősorban a dokumentáció szándékát hangsúlyozzák majd. Az Auschwitz Album és a filmek bemutatása, a kőfalra, üveglemezeken fölkerülő első hetvenezer név, valamint a cigány holokausztra emlékeztető installáció mind a megtörtént események tudatosítását szolgálják. Eldöntetlen ugyanakkor, hogy milyen legyen az az állandó kiállítás, amelyet a jelenlegi tervek szerint jövőre szeretnének megnyitni. Harsányi László figyelmeztet: sem a már elkészült történészi szakanyagból, sem a „családtörténetekre” épülő témavázlatból nem készült eddig olyan forgatókönyv, amelyet vitára bocsátottak volna, illetve benyújtottak volna az azt elbírálni hivatott minisztériumhoz.
A miniszteri biztos éppen ezért fölveti, hogy szükséges-e egyáltalán egy öt-tíz évig fönnálló, klasszikus állandó kiállítást építeni, vagy pedig célszerűbb lenne elindítani egy olyan tárlatsorozatot, amely részleteiben dolgozná föl a magyarországi holokausztot. Erre a - viszonylag kicsi - kiállítótér is alkalmasabb lenne, mint egy reprezentatív bemutatóra, arról nem beszélve, hogy a már feldolgozott-bemutatott témákat a világhálón lehetne állandóan elérhetővé tenni.
A Alapítvány idei állami támogatása 250 millió forintot tesz ki, ami az intézmény fenntartására és működtetésére elegendő, de nem tartalmazza az állandó kiállítás létrehozásához szükséges összeget. A feladatok ellátásában ugyanakkor - véli a miniszteri biztos - alighanem külső forrásokra is támaszkodhatna a Alapítvány: külföldi és hazai szervezetek, testületek is segíthetnének. Ezen a gondolaton nő túl az az elképzelés, amelyet ugyancsak Harsányi László öntött formába. Mint mondja, az intézmény megnyitása után a legjelentősebb piaci szereplőkből haladéktalanul létre kell hozni egy támogató testületet. Az a hat-hét cég, amelyet eddig megkeresett, nem mondott nemet. Támogatásuk azt is elősegíthetné, hogy az emlékközpont megnyitásának „össznemzeti” jelentősége az eddiginél jobban érzékelhető legyen.