Schmidt Mária: - Ezektől a gyerekektől elrabolták az életüket, elrabolták a fiatalságukat, elrabolták a gyerekkorukat. Azok is, akik túlélték mindezeket a szörnyűségeket. Nem tudnak megkönnyebbülten boldogan a gyerekkorukra visszaemlékezni ezekkel a nagyon nyomasztó szörnyű történetekkel kénytelenek élni és álmodni.
Szeretnénk, ha a mai gyerekek és fiatalok és mindazok a generációk, akik már nem mentek keresztül ezeken a szörnyűségeken, valamit megéreznének ebből a tragédiából. Gyerekek, akik készültek az életre, terveik voltak, ünneplő ruhába öltözve próbáltak jobb bizonyítványt vagy jobb sporteredményeket elérni, esetleg az első szerelmükre gondoltak, randevura siettek, tele voltak reménnyel és tervekkel és hirtelen azzal szembesültek, hogy gettoba zárják őket, lágerekbe zárják őket. És hogy a puszta életük veszélyben van.

R.: - Hány éves a legfiatalabb, akiről tudnak?

Schmidt Mária: - Hát csecsemők meghurcolásáról, meggyilkolásáról is vannak beszámolók. Nem véletlenül választottunk Radnóti idézetet, hogy az ember úgy elaljasult. Nem lehet ez más szóval kifejezni.

R.: - Bemutatnak gyerekjátékokat. Fényképeket, neveket. Az áldozatok neveit, fényképeit és gyerekjátékait, de ki vannak írva azok nevei is, akik ezt elkövették.

Schmidt Mária.: - Hát nem tudtunk minden áldozatot és minden tettest megnevezni, inkább csak jelzésszerűen soroltunk fel néhány magyar gyereknek a nevét, akik 1944-ben 2 évesek, 10 évesek, 5 évesek, 9 évesek voltak és a tettesek közül néhány náci, SS és nyilas, illetve magyar tettesnek a nevét, hogy lássák, hogy a tettesnek is arca van, mint ahogy az áldozatnak is arca van. Egy volt közülünk.