S.M.: - Hát igen, egy olyan adatbázist szeretnénk összeállítani, ami persze majd később kutatható és nyilvános lesz, amelyben mindazokat a személyeket feltüntetjük a történetüket elmeséljük, ha lehet fényképüket is megszerezzük, akik amikor 1944. mondjuk 45 elején, amikor erre nagyon-nagy szükség volt, azoknak akik leginkább rászorultak, akiket üldöztek, azoknak bármiféle segítséget nyújtottak. Azért gondoltuk, hogy erre szükség lenne, mert bár 60 év eltelt, és még nagyon sokan vannak, akiknek az emberségéről nem tudunk, akik esetleg példát adhatnának szűkebb, vagy tágabb környezetüknek, és ezt a példát még nem mutattuk fel, és hát nem is köszöntük meg nekik, hogy bátrak voltak akkor, amikor ez nagyon nagy kockázattal járt. Én azt hiszem, hogy a társadalom épülése céljából ezeknek a példáknak a felmutatása, megmutatása annak, hogy nagyon sokan voltak akik... sokkal többen voltak, mint gondolnánk, akik segítettek, akik kiálltak a másik mellett. Ez szerintem előre mutat, és segíthet minket a saját értékeinknek a jobb megbecsülésében.

Mv.: - Valamennyi adat van már erről, nem? De ezek teljesen szétszórt dolgok.

S.M.: - Vannak adatok, elsősorban az izraeli Jad Vashem gyűjtötte az úgynevezett igazakat, ezt világszerte gyűjti, és ezek között vannak magyarok is, velük is együttműködünk, az ő adatbázisukat is használni fogjuk, de azt gondolom, hogy sokkal többen vannak, azonkívül meg azt is gondolom, hogy itt magyar emberekről van szó, akiket üldöztek is magyarok voltak, akik segítettek azok is magyarok voltak, ez Magyarország ügye, nem pedig egy másik ország ügye. Tehát az, hogy Izraelben megbecsülést kaptak, átültettek az emlékükre, ez egy nagyon szép dolog, de ettől a mi kötelességünk még fennáll. Tehát azt gondolom, hogy most nekünk kéne egy kicsit odafigyelni, és én abban bízom, hogy többet fogunk találni, jobban meg tudjuk mozgatni esetleg a magyar társadalmat, mint amennyire a Jad Vashemnek a gyűjtése meg tudta mozgatni. Büszkén mondom, hogy hát pár nappal ezelőtt volt a sajtótájékoztató, és azóta már majdnem száz ember jelentkezett, tehát postán, személyesen, telefonon, mindenféle módon.

Mv.: - És már lehet látni, hogy ők olyanok-e, akikről eddig is lehetett tudni valahol, ha valaki ebbe beleásta magát, vagy olyanok, akikről nem lehetett tudni?

S.M.: - Tehát vannak köztük olyanok, amennyire én láttam, hát mindent természetesen nem néztem meg, de van köztük olyan, akiről lehet tudni, és aki a nála lévő még meglévő dokumentumokat küldte el, hogy gyűjtsük meg, és van olyan akiről meg még eddig nem tudtunk, nem hallottunk. Természetesen ez nagy felelősség, mert ellenőrízni kell, amennyire lehet ezeket a történeteket.

Mv.: - Hát ez az, hogy lehet ezt ellenőrizni?

S.M.: - Hát szerintem úgy lehet ellenőrizni, hogy egy kis közösség azért jobban tudja, hogy mi történt abban a lakóközösségben abban a kis, mondjuk vidéki városban, kerületben, háztömbben, tehát megpróbáljuk megkeresni még azokat, akik emlékezhetnek, és megpróbálunk legalább még egy-két hát olyan személyt megkeresni, aki valamit erről tudhat. Tehát amennyire módunkban áll...

Mv.: - A Jad Vashem, az izraeliek ők hogy ellenőrizték?

S.M.: - Az izraelieknél ott egy ilyen kitétel volt, tehát ők részben megpróbáltak utána menni, és megpróbálták megkeresni azokat, akik még erről tudhattak, másrészt viszont őnáluk ez egy olyan regiszter, amiben például zsidók nem vehetnek részt. Tehát bárki, akinek valamiféle zsidó származása van, vagy ugyan a zsidótörvények értelmében mondjuk nem minősült akkor zsidónak, de miután bármilyen zsidó származása van, őket nem vették figyelembe, mert úgy ítélte meg Izrael állam, hogy egy zsidónak kötelessége. Mi azt gondoljuk, hogy teljesen mindegy, tehát ennyiben szélesebb merítést fogunk tenni, tehát mindenkit, aki ebben részt vesz, szeretnénk ezt az országhatáron kívülre is kiterjeszteni, hiszen magyarokat keresünk, és mindegy, hogy az ma Szlovákiához tartozik, vagy Romániához.

Mv.: - Illetve mindegy, hogy magyar-e, vagy nem, lehet szlovák is nem?

S.M.: - Lehet szlovák is, de azt reméljük, hogy ezt majd a szlovákok fogják megtenni, egyébként nagy érdeklődés van. Tehát nagyon sok másik országból is hívtak minket, és lehet, hogy ki fogják terjeszteni ezt az akciót.

Mv.: - Mert például Magyarországon ugye, hogy ha sváb volt az illető, ugye hát nyilvánvalóan begyűjtik azt is, nem? Tehát nem tesznek ilyen különbséget, hogy milyen nemzetiségű volt.

S.M.: - Nem teszünk, sőt ezt az adatbázist szeretnénk majd az időben kitolni, de egyelőre ezt az évet próbáljuk megfogni, és aztán utána ha ez sikeres, akkor tovább megyünk, és minden igaz példát szeretnénk összegyűjteni. Azt gondolom, hogy ha lesz egy ilyen regiszter, lesznek nagyon szép, és megható történetek ebben egész biztos vagyok, hiszen nagyon-nagy személyes kockázatot vállalt az, aki nem hagyta magára az üldözötteket, aki élelmet adott nekik, vagy ruhát, vagy papírokat, vagy szállást, vagy bármilyen módon segítette őket, ezzel nagyon-nagy személyes kockázatot vállalt.

Mv.: - Ennek 60 éve!

S.M.: - Így van, de higgye el, hogy egy családban például megőrizték azokat az emlékeket a gyerekek, hiszen mondjuk az a gyerek esetleg 8 évesen, 10 évesen talán haragudott is a szüleire, hogy miért jut neki kevesebb, vagy a figyelmük miért nem irányul jobban rájuk, miért törődnek másokkal is. Nem is értették talán, hogy mi az ami e mögött van, és ma hogy felnőtt fejjel visszagondolnak, biztos, hogy nagyon büszkék a szüleikre, vagy a nagyszüleikre, ha ezt megtették, és biztos, hogy nekik is fontos, hogy ezt a történetet, ezt a hősiességet, amit ők megtapasztaltak mondjuk a szüleik részéről, akiknek senki nem mondott köszönetet, mert a legtöbb esetben senki nem mondott nekik köszönetet, hogy ezt utólag megtegyük. Tehát szerintem nekik is kötelességük, ők is úgy érzik, hogy tartoznak ezzel, és azt gondolom, hogy azoknak, is, akiknek segítettek, azoknak is nyomja sokszor a szívét azt, hogy még nem tudták ezt méltó módon megköszönni. Hát voltak persze akik megtették, de sokan voltak akik nem tették meg.

Mv.: - Van egy másik hír is, az intézettel kapcsolatban, a Terror Háza Múzeummal kapcsolatban, hogy október 15-én zárva tart, mert attól fél, hogy kegyeletsértés lesz, mert lesz egy kis nyilas tüntetés, meg talán egy nagyobb ellentütetés is lesz, majd meglátjuk, hogy hogy zajlik ez le, de tulajdonképpen nem értem, hogy miért kell zárva tartani?

S.M.: - Nézze, nagyon sokan fognak odajönni, nem tudjuk megakadályozni, hogy valaki megvegye a jegyet, hogy bejöjjön, és aztán én nem tudom mit csináljon. Tehát nem vagyunk erre fölkészülve, minekünk nincsenek is ilyen felhatalmazásaink. Nem hiányzik nekünk az, hogy valaki bejön, mint egyszerű látogató, és akkor ott elkezd randalírozni, vagy valami olyan dolgot csinál, ami nem ilyen nemzeti emlékhelyhez tartozik. égy gondoltuk, hogy a politikai tüntetések azok az utcán folyjanak le és mi pedig a 15-én egy konferenciát szervezünk 10 órakor, amiben a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulója, és a tűntetés alkalmából tudományos diskurzust tartunk arról, hogy kik is voltak ezek a nyilasok, mit tettek, milyen volt az ideológiájuk, és hogy milyen szélső jobboldali mozgalmak vannak szerte Európában.

Mv.: - Akkor ez nem ott lesz a múzeumban?

S.M.: - Nem, ez fönt lesz a Határőr úti XX.Század Intézetének a Székházában.

Mv.: - Köszönöm szépen!

S.M.: - Én is köszönöm!