Lemondott képviselői mandátumáról Zuschlag János. Mint emlékezetes, a politikus a múlt héten a Terror Háza előtt gúnyosan élcelődött a Nyilas-uralom áldozatain. Zuschlag elmondta, ha úgy adódik, társadalmi munkában szívesen dolgozna a Holokauszt Múzeumban.
Beigazolódott, amit lapunk már a múlt héten sejtetett: Zuschlag Jánosnak akár a karrierjébe is kerülhet a Terror Háza előtti viccelődés. A politikus a múlt héten gúnyosan ékelődött a holokauszt áldozatain, amit az egyik televízió kamerája rögzített. A fiatal politikus cselekedetétől azonnal elhatárolódtak a parlamenti pártok, sőt a malőrnek köszönhetően vissza kellett lépnie az MSZP elnökségi testületébe való jelöltségétől is. Ennyivel azonban nem úszhatta meg, tegnap ugyanis bejelentette: lemond parlamenti képviselői mandátumáról.
- Egy életre megtanultam, hogy nem poénkodunk olyan témán, ami más embereket fájdalmasan érint. Ezért újfent bocsánatot kérek - nyilatkozta Zuschlag, aki hozzátette: egy politikusnak vállalnia kell a következményeket a hibáiért. Zuschlag nem vonul vissza teljesen, az MSZP ifjúsági szervezetében továbbra is megtartja tisztségét, és a 2006-os országgyűlési választáson is el fog indulni. Igaz, immáron egyéni jelöltként.
Zuschlag János tegnap a Mokka című televíziós műsor vendégeként újabb meglepetéssel szolgált. Elárulta, ő maga sem érzi elegendőnek a bocsánatkérést, ezért társadalmi munkában szívesen dolgozna a Holokauszt Múzeumban. Szerettük volna megtudni a politikustól, komolyan gondolta-e ötletét, ám őt nem sikerült utolérni.
- Nem kívánunk pártpolitikai csatározásokban részt venni, ezért egyelőre nem kommentáljuk az ügyet - mondta lapunknak Vajda Éva, a Holokauszt Emlékközpont sajtófőnöke. |