Lukács Zoltán, az MSZP Komárom-Esztergom megyei elnöke es Alföldi Albert, a párt Bács-Kiskun megyei választókerületének elnöke közül kellett kiválasztani az országos választmánynak a szocialisták új országgyűlési képviselőjét, hogy betöltsék a Zuschlag János lemondása miatt megüresedett helyet. A fiatal politikus azért kényszerült távozni az Országgyűlésből, mert egy Fibisz-rendezvény előtt több vezető MSZP-s politikus társaságában a nyilasterror áldozatainak a sorsán viccelődött. A versenyből végül Alföldi Albert került ki győztesen, annak ellenére, hogy Lukácsot többen (Gyurcsány bizalmasának tartják, mivel a politikus a kormányfő programjait szervezi a Miniszterelnöki Hivatal megbízott (mivel nincsen Felsőfokú végzettsége) főosztályvezetőjeként. Alföldi kérdésünkre, miszerint minek tudja he, hogy mellette határoztak, közölte: információi szerint az MSZP vezetése is őt ajánlotta Zuschlag megüresedő posztjára, ám reméli, eddigi pályafutása szerepet játszott a végső döntésben. Mint mondta, az elmúlt negyven évben népművelőként a nemzeti kultúra, a haza, a magyarság megmaradásáért dolgozott. Az országos választmány hét végi rendkívüli ülésén megjelent Hiller István is, aki bejelentette, hogy az MSZP vezetői országjáró körútra indulnak, s minden egyes megyét felkeresnek annak érdekében, hogy bővüljön a párt taglétszáma, s újabb szervezetek alakuljanak. A pártelnök október 23-ról szólva közölte: ez a nap ünnep az MSZP számára, "a bátor fiatalok" forradalmáról szól, s nem a gyászról, nem a fejlehajtásról és nem a búsongásról. Hozzáfűzte: a szocialista párt a jövőben örömünnepet kíván október 23-án, hogy aztán november 4-én méltó fejhajtással és tisztelettel kifejezze a gyászt. Hiller szólt arról, hogy az MSZP október 29-én Károlyi Mihály szobránál fejezi ki az őszirózsás forradalom, az első magyar köztársaság iránti tiszteletét, ahol az SZDSZ is képviselteti magát. |