Gyurcsány Ferenc emlékművet avatott, Orbán Viktor gyertyát gyújtott, a hagyományos Élet Meneten pedig több százan vettek részt. Nagy erőkkel készült a rendőrség a holokauszt magyarországi emléknapjára, ám közbeavatkozásukra szerencsére nem volt szükség, egyik rendezvényen sem történt rendzavarás. Az eseménysorozat a IX. kerületben, a Páva utcai emlékfalnál kezdodött, ahol diákok olvasták fel az áldozatok egy részének nevét, összesen 92 ezret. Ellátogatott ide Orbán Viktor Fidesz-elnök is, aki - Schmitt Pál társaságában - a Terror Házától érkezett, ahol mindketten egy-egy szál gyertyát helyeztek el. Lamperth Mónika belügyminiszter a zsinagógánál mondott beszédet, de a legnagyobb figyelem a Cipők a Duna-parton elnevezésű, Pauer Gyula szobrász által tervezett szoborkompozíció fölavatását kísérte. A művész hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból, amelyek örökké emlékeztetni fogják az embereket a nácik értelmetlen népirtására. A pesti Duna-parton, a Roosevelt tér és , a Kossuth tér közötti szakaszon bárki megtekintheti a szobrokat. Szombaton késő este fáklyás felvonulással zárult a Holokauszt-emléknap, az Élet Menet résztvevőinek Gyurcsány Ferenc mondott beszédet. - Meg kell védeni a szabadságot, a biztonságot, az emberi életeket. Nem szabad engedni azonban a gyűlölet gondolatát, szavát és a gyűlölet cselekvését - hangsúlyozta a kormányfő. Kaminski Fanny.
A német követség nem vette át a petíciót.
BUDAPEST. - A német nagykövetség képviselője nem vette át azt a petíciót, amelyet négy szélsőjobboldalinak tartott szervezet képviselői akartak átnyújtani. A petícióban Németországban bebörtönzött holokauszttagadók kiszabadítását és a másként gondolkodás szabadságát követelték. A megmozduláson alig százan voltak, incidens nem történt. |