"Nincs mentség és magyarázat arra, ami 1944 vészterhes hónapjaiban a magyar zsidósággal történt" - mondta a történész a múzeumban tartott sajtótájékoztatón. A Magyar tragédia 1944 című rendezvénysorozat első állomása az Ember az embertelenségben címmel január 16-án megnyílt időszaki kiállítás volt, amely Raoul Wallenberg embermentő tevékenységét mutatja be. A kiállítás március 30-án zárul. Április 13-án nyílik meg a holokausztban elpusztított 1,5 millió európai és 190 ezer magyar gyermek emlékének szentelt Hetedíziglen - gyermekek a holokausztban, illetve a rendezvénysorozattal azonos, Magyar tragédia 1944 című kiállítás. A kiállítások dokumentumai arra igyekeznek ráirányítani a figyelmet, hogy "a holokauszt borzalma összeurópai tragédia és trauma, amelyben egymásra ismernek Európa zsidó és nem zsidó közösségei" - olvasható az intézmény háttéranyagában. A két kiállítást Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nyitja meg. A tárlatok keretében április 27-től mindennap folyamatosan vetítik majd Claude Lanzmann világhírű, kilencórás dokumentumfilmjét a Soah-t, amelynek bemutatóját a tervek szerint a rendező jelenlétében tartják. A külföldi múzeumokkal és történeti intézetekkel együttműködésben készülő holokauszt-programsorozat októberre-decemberre tervezett, Eltört életek című időszaki kiállítása életutakat mutat be, olyan tudósok, írók, politikusok sorsát, akiket csak az kötött össze, hogy a nemzeti szocialista és a magyar fajvédelmi törvények szerint zsidónak számítottak. A Terror Háza az időszaki kiállítások mellett április 9-től kezdődően filmvetítés-sorozatot rendez a Toldi Moziban. Olyan holokauszt tematikájú műveket mutatnak be, amelyek még nem jártak Magyarországon, vagy évtizedek teltek el bemutatásuk óta. Õsbemutatón vetítik le A lágerek emléke című angol dokumentumfilmet; az Alfred Hitchcock által rendezett 1945-ös mű a felszabadított haláltáborokba érkező angol, amerikai operatőrök anyagaiból készült. Bemutatják Catrine Clay A harmadik birodalom gyermekei című 1993-as dokumentumfilmjét, és annak jegyében, hogy nemcsak a zsidó, hanem a roma holokauszt áldozatai előtt is tisztelegnek, levetítik Varga Ágota Porrajmos és Fekete lista című dokumentumfilmjeit. |