A Holokauszt Emlékközpont – amely mind közül a legteljesebb kiállításnak ígérkezik – április 16-án nyitja meg kapuit a látogatók előtt. Darányi András, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Alapítvány ügyvezető igazgatója fontosnak tartja, hogy a Alapítvány politikai konszenzussal jött létre, alapító okiratát Orbán Viktor akkori miniszterelnök írta alá, az alapkövet pedig már Medgyessy Péter jelenlegi kormányfő tette le. A kiállítás legfőbb üzenete, hogy a vészkorszakban nem zsidók és magyarok álltak egymással szemben, hanem magyar állampolgárok pusztítottak el magyar állampolgárokat. Ezért a múzeumot működtető Alapítvány vezetői nem zsidó, hanem nemzeti közintézménynek tekintik a létesítményt. Darányi András hangsúlyozta, hogy egyik legfontosabb céljuk a kiállítással az oktatás, de nem csupán a holokauszt történetének ismertetése. A diákok számára lehetőséget kell teremteni a soá kérdésének továbbgondolására, arra, hogy a tények ismeretében helyes állásfoglalásokat, helyes ítéleteket hozzanak. Ennek érdekében rendhagyó történelemóra-sorozat elindítását tervezik iskolás csoportoknak. Azt szeretnék elérni – tette hozzá –, hogy ne nőjön föl olyan középiskolás generáció, amelyik ne járt volna az intézményben.
Egyébiránt a kirekesztésről és hátrányos megkülönböztetésről már Szent István is szólt intelmeiben: „Amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli… az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad…” – olvasható első királyunk útmutatása a Tolerancia kalauzban, az Elhallgatott holocaust című kiállítás kiadványában. A Műcsarnok tárlata a tolerancia felől közelít, célja, hogy emléket állítson a holokausztnak és az amellett lezajlott egyéb, például roma genocídiumnak is. A három történeti egységre bontható tárlat egykori dokumentumok, felvételek mellett tartalmazza a vészkorszak óta eltelt időben született műalkotásokat, valamint a kortárs képzőművészek műveit is. Nehezen értelmezhető a kiállítás sajtóanyagában olvasható koncepció, miszerint: „A kiállítás nem tekinti feladatának az igazságosztást, (…) és a maga eszközeivel hozzá szeretne járulni a holokauszt kapcsán felvetett problémák megoldásához.”
A tárlat fontosnak tartja többek között a magyar társadalom amnéziájának feloldását, mert az a kollektív felelősség elvét megkerülve mindezidáig nem nézett szembe a holokauszttal, nem dolgozta föl az emberirtást.
A kiállítás specialitásaként említhetjük, hogy a tolerancia jegyében talán túl nagy hangsúlyt helyez más csoportok, többek között a homoszexuálisok, egészségi állapotuk miatt megkülönböztetettek, vallási, politikai-ideológiai okok miatt üldözöttekre is. A tárlat a népirtást kortársi kontextusba helyezi, fókusza a jelenre irányul, lehetővé téve a látogató számára a hátrányos megkülönböztetés, kirekesztés „élményének” megtapasztalását.
A Terror Háza Múzeum is csatlakozott az emlékezőkhöz, bár a hazai zsidóüldözésnek csak a végkifejletére összpontosít. A „Magyar tragédia, 1944” nevű rendezvénysorozat első tárlata az „Ember az embertelenségben” címet viseli, és Raoul Wallenberg svéd diplomata embermentő tevékenységét mutatja be. A programsorozat következő kiállítása az április 13-án nyíló „Hetedíziglen – gyermekek a holokausztban” című tárlat, mellyel arra igyekeznek ráirányítani a látogatók figyelmét, hogy a gyermekek sorsa fájdalmasan tapinthatóvá teszi a „század botrányát”, amely egyben Magyarország és Európa közös tragédiája.
A kiállítás időszerűségét – amellett, hogy annak kezdetektől helye lett volna ezen intézmény falai között – bizonyítja a Szonda Ipsos 2003 októberében végzett vizsgálata. A felmérés alapján a megkérdezett felnőtt lakosok ugyan nagyobb arányban hallottak már Auschwitzról, mint nyugat-európai társaink, de közülük csupán 44 százalék volt nagyjából tisztában a holokauszt kifejezés jelentésével. A magyar áldozatok számát csupán 35 százalék tudta helyesen megbecsülni, Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas művének tartalmát pedig csak minden tizedik felnőtt ismerte. Az előző évekhez képest 52 százalékról 57 százalékra nőtt azok aránya, akik elfogadják Magyarország felelősségét a holokausztért. A megkérdezettek több mint fele támogatja azt, hogy az iskolákban erről többet tanítsanak, és háromnegyedük értett egyet azzal, hogy a vészkorszak emlékének megőrzése fontos, és elősegíti, hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer.