Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek Önök között és láthatom, hogy Magyarország miként tesz kísérletet arra, hogy földolgozza 1944-1945 iszonyú tragédiáját.

A testvéremről szeretnék szólni - mindannyian nagyon szerettük őt. Azután jött a világra, hogy az édesapja meghalt. Édesanyja a házasságkötéskor 21 éves volt, édesapja 22 éves, igen sármos tengerésztiszt, aki három hónappal később gyógyíthatatlan beteg lett és hamarosan meghalt. Annak dacára, hogy az édesanyja olyan fiatal volt, nagyon nagy felelősségtudattal és tapasztalattal nevelte a gyermeket, akiben szintén igen sok empátia volt az édesanya iránt. Később atyai nagyapja törődött a nevelésével - átvette az apa szerepét -, aki úgy döntött, hogy kivételes nemzetközi nevelésben részesíti a gyermeket. Olyan öntudatot akart benne kialakítani, amelyet áthat a humanitás. Emellett a fiú már kiskorában három különböző nyelvet beszélt. Ráadásul részesült az imitálás áldásos talentumából - Budapesten is nagyban segítette az, hogy különböző szerepeket nagyon meggyőzően tudott magára ölteni. Rengeteg nemzetiszocialista funkcionáriussal, tiszttel találkozott, és bár nyilván neki is nehezére esett, mégis eredményesen tudott velük beszélni, az imitációs készsége ebben nagyon segítette. Kiskorom óta számomra ő volt a nagy testvér, a nagyfiú - csodáltam őt. Később, bár ő tíz évvel idősebb volt nálam, kitűnő barátok lettünk, olyannyira, hogy 20 éves koromban még az irodájában is dolgoztam. Születése óta úgy gondoltuk, hogy Raoul valami nagyon sajátosat, valami nagyon különöset visz véghez az életében. Teli volt életerővel, és nagyon nagy szenvedélyességgel figyelte meg, hogy mi is zajlik a világban. Sőt: mindennek alakításában részt is akart vállalni, és igen lelkiismeretes volt. A háború alatt láttunk egy filmet, amelynek az volt a címe, hogy A vörös Pimpernel, bizonyára Önök is sokan ismerik…

A film arról szólt, hogy egy oxfordi professzor - Howard - hogyan segíti német kollegáit. A filmet csak Stockholmban láthattuk, hisz ott hála Istennek nem parancsoltak a nácik. A mozi után Raoul így fogalmazott: "Na látod, én is ilyet vagy valami hasonlót szeretnék csinálni." Meg is volt benne minden képesség arra, hogy elvégezze a feladatát. Elhatározta, hogy teljesíti a feladatát, és nem jön haza, ha úgy érzi, hogy nem sikerült véghezvinnie azt, amire vállalkozott: az üldözött emberek megmentését.