Tisztelt Elnök Asszony,
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Megrendülten állunk a XX. század legembertelenebb tettének dokumentumai előtt. A holocaustban elpusztítottakat egy feneketlen, irracionális gyűlölet oltárán áldozták fel. "Mintha a félelem és bosz-szúvágy eksztázisa öntötte volna el az egész embercsoportot: a vágy gyilkolni, kínozni... Ez a düh, amely mindenkit megszállt, el-vont, iránytalan érzelem volt, amelyet egyik tárgyról a másikra lehetett vetíteni, mint valami reflektor fényét" - olvassuk Orwell szavait az 1984-ben. Valóban: az, hogy ártatlan embereket, köztük védtelen aggokat, nőket, gyerekeket mészároltak le tömegével a náci gyilkosok és kollaboránsaik, felfoghatatlan az értelem számára. A tárgytalan gyűlöletből táplálkozik, amelyet önkényesen fordítanak egy nép, egy vallás, egy embercsoport felé a diktátorok és a rögeszméjükben osztozó tömegek. Ezzel igazolja létjogosultságát minden totális diktatúra és minden kirekesztő eszme.
Amikor a nácik gyerekeket irtottak, többek között magyar zsidó és cigány gyerekeket, pontosan tudták, mit tesznek. Egy nép jövőjét irtják ki. A mindnyájunkat megrázó embertelenség mellett már csak emiatt is örök megvetés illeti őket. Sem ők, sem ordas eszméik soha többet nem juthatnak szerephez a történelemben! Ez a mi felelősségünk, amellyel az elpusztított gyerekeknek, és saját gyereke-inknek is tartozunk.
Amikor tehát a magyar holocaust 60. évfordulóján lerójuk kegyele-tünket az ártatlan áldozatok és a maroknyi életmentő hős előtt, tiszta lelkiismerettel csak akkor léphetünk tovább, ha megfogadjuk: soha többé holocaust! soha többé gyűlölet!
Randolph L. Braham történész, a kérdés legavatottabb ismerője egy alkalommal azt mondta: "aki nem tanulja meg a múlt leckéjét, arra van ítélve, hogy a múlt hibáit ismét elkövesse". Egyetértek vele. Gátat kell vetnünk a verbális zsidóellenességnek, a holocaust taga-dásának vagy lekicsinylésének, a történelem átírására tett kísérle-teknek - amíg még lehet. Meggyőződésem és főpolgármesterként büszke vagyok rá, hogy a mai budapesti polgárok túlnyomó többsé-ge undorral és megvetéssel fordul el mindazoktól, akik így tesznek. És meggyőződésem az is, hogy egyetlen felelős véleményformáló - legyen az politikus vagy akár újságíró - sem vállalhatja fel, és hall-gatólagosan sem támogathatja az ilyen magatartást.
Mindig az ellen a szélsőség ellen kell időben fellépni, amelyik az adott történelmi helyzetben a valódi veszélyt jelenti a demokratikus társadalomra, a humanizmusra, az emberi jogokra. Ma - a bolse-vizmus bukása és lejáratódása után - újra a rasszista szélsőjobbol-dal, és újabban a fundamentalista terrorizmus ez a szélsőség. Most Budapesten is felmerült a terrorveszély gyanúja az izraeli államfő lágogatásával összefüggésben. Komoly biztonsági intézkedéseket várok a rendőröktől, a Nemzetbiztonsági Hivataltól, a kormánytól, a budapestieket pedig arra kérem: figyeljenek oda egymásra, óvato-sak legyenek, de ne hagyják magukat megfélemlíteni. Szavakban és tettekben is újra meg újra ki kell nyilvánítanunk: Budapest a befo-gadás és nem a kirekesztés városa.

Hölgyeim és Uraim!
Budapest Közép-Európában az egyetlen főváros, ahol százezres nagyságrendű zsidó közösség él, amely a rendszerváltás óta újra szabadon és félelem nélkül vállalhatja identitását, gazdagíthatja ér-tékeivel a magyar társadalmat és kultúrát. Az előző századforduló táján a megmagyarosodott zsidó polgárságnak kiemelkedő szerepe volt abban, hogy Budapest modern, európai szellemű világvárossá vált. A század első felében Budapestet mintegy negyedrészben zsidók lakták. Amikor a szellem- és életellenes erők elhallgattatták, halálba kergették őket, magát Budapestet döntötték romba.
A "végső megoldás", az Endlösung hatmillió zsidó férfi, nő és gyerek, köztük mintegy hatszázezer magyar zsidó és a magyar cigány-ság egy részének tudatos elpusztítását jelentette. 1941-ben Magyarországon a visszacsatolt területek zsidóságát és mindazokat be-leértve, akiket a zsidótörvények zsidónak minősítettek, 825 ezer zsidó élt. A munkaszolgálatot, a deportálásokat, a nyilas rémuralmat alig több mint egynegyedük élte túl.
Ezt a gaztettet Magyarországon elsősorban a náci megszállók haj-tották végre, ám az akkori magyar hatóságok tevőleges közremű-ködésével. A bűnsegédlethez az erkölcsi talajt a Horthy-rendszer negyedszázados antiszemita és rasszista közszelleme és a magyar törvényhozás által meghozott zsidótörvények teremtették meg. A náci fanatikus tömeggyilkosok háromnegyed év alatt lényegében el-pusztították a Budapesten kívüli teljes magyar zsidóságot. A fővárosban 1944 elején kétszázezer zsidó élt, jelentős részük végül is túlélte a vészkorszakot. Ezt azonban pusztán annak köszönhették, hogy a gyilkosoknak és cinkosaiknak nem volt elég idejük és erejük befejezni, amit elkezdtek.

Hölgyeim és Uraim!
A napokban a magyar holocaust emlékezetével kapcsolatban több fontos esemény zajlik. Elkészült a budapesti Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékhely épülete, amelyet két nap múlva nyitunk meg az Auschwitz Album tárlatával. Ezzel egy időben megnyílik Auschwitzban az új magyar kiállítás, amelyet kiváló és elfogulatlan fiatal magyar történészek állítottak össze. Ugyanekkor a washingto-ni Holocaust Múzeum is emlékkonferenciát rendez a holocaust ma-gyar áldozatainak. Ebbe a sorba illeszkedik a Terror Háza holocaust évének minden eseménye, köztük a Hetedíziglen kiállítás. Ideje volt, hogy végre a Terror Házában is komoly szerepet kapjon a holocaust feldolgozása. Ez, és minden, a 60 évvel ezelőtti tragédiára utaló esemény alkalmas a számvetésre. Alkalmas arra, hogy nemcsak a tegnap, hanem a holnap rasszistáival is kíméletlenül szembeszálljunk.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.