Tisztelt Hallgatóság!
Hölgyeim és Uraim!

Meghatottsággal küszködve állok Önök előtt, hisz gyermekekre, elpusztított gyermekekre emlékezünk. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy e kiállítást megnyithatom. De a fájdalom, amit közösen érzünk, ennél mérhetetlenül nagyobb. Hiszen ártatlan áldozatokra és veszélyeztetett gyermekre emlékezünk.
A történelem során számtalan gyermekmészárlás történt, ami mögött mindig az a szándék munkált, hogy biológiai jövőjétől meg kell fosztani az ellenséget. Aki nemcsak embernek született, de tudja is, hogy az emberség mit jelent, annak mindig elviselhetetlen volt mindez.
Aztán jött a XX. század, s a hitleri őrület, amely nem csak elfogadta, de a maga precíz, olajozottan működő, nagyipari módszereivel tökélyre fejlesztette a pusztítást.
Ami az adatokat illeti: közel másfél millió, európai és csaknem 70 ezer magyar kisgyerek halála szárad sötét, embertelen lelkükön. Zsidók voltak? Romák voltak? - GYEREKEK voltak!

Kedves honfitársaim!

Egyetlen ártatlan gyermek emlékét is nehéz méltón felidézni. Hányszorosan nehéz hát szavakat találni akkor, amikor az ember arra kap felkérést, hogy emlékezzen meg a gyermek holocaust áldozatairól?
Nehéz indulatok nélkül beszélni, márpedig egy megemlékezés szelídséget kíván.
De ha azt látom a szomorúan hosszú listán, hogy Beck Ágota alig élhette túl a hatodik születésnapját, hogy Kelemen Vera csak egyéves volt, Holczer Albert 14, Kemény Miklós négyéves, Steiner Márti hat, vagy a Szántó testvérek, Miki és Tibi mindössze tíz- és hétévesek lehettek csak, akkor nehéz leküzdeni az indulatokat.
Ancsel Éva szerint elég, ha hosszan nézünk egy gyerekarcra, hogy lássuk: "ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik". A fajüldözés öncélú mészárlásában meggyilkolt gyerekek nem élhettek annyi ideig, hogy bárki hosszan nézhesse az arcukat.
Ezeknek a kisgyereknek nem jutott lehetőség arra, hogy saját sorsuk legyen. Saját sorsuk, a szónak abban az értelmében, amely a sorsot a megélt élettől feltételezi.
Ezeknek a gyerekeknek a sorsa világra jöttük pillanatában beteljesedett, amikor olyan földre születtek, ahol jogfosztottá vált az emberi érzés és értelem.

Kedves Megemlékezők!

Kérem Önöket, hogy hajtsunk fejet kegyelettel a tragikus sorsú áldozatok előtt, akik - ha élhetnének - ma már szülők, nagyszülők lennének, de akik kegyetlen karmájuk következtében már minden utánuk következő generáció örök gyermekei maradnak.
Hajtsunk fejet kegyelettel azok előtt a kicsik előtt, akiknek óvoda helyett gázkamra, ábécéskönyv helyett sárga csillag, játszótér helyett égetőkemence jutott.
Hajtsunk fejet kegyelettel azok előtt a gyerekek és felnőttek előtt, akiknek sorsát a halált hozó sárga csillag pecsételte meg. - Egy csillag, melyet ha csak fércelték is, varrótűje megsebezte minden érző ember szívét.
A náci ideológia savával kimaratott lélek újra és újra megsemmisül, valahányszor visszanéz a második világháború emberi nemtől idegen, intézményesített tömeggyilkosságaira.
Megsemmisül a lélek, valahányszor felidézi az 1942-es wannsee-i konferencia "végső megoldás"-nak szánt határozatát, mely nyomán minden addigit meghaladó mértékben folytatódott a deportálás és a népirtás.
És megretten a lélek, valahányszor azzal szembesül, hogy itt is, ott is, újra és újra felüti fejét a fekete fantom, mely alacsonyabb rendű populációnak képes tekinteni bármely népet.

Hölgyeim és Uraim!

Tudom, hogy az ártatlanok életét nem vagyunk képesek visszaadni, és bizonyára a fájdalmakat sem tudjuk enyhíteni. Az őszinte megrendülés azonban mégis jobbá tesz minket, s reménnyel tölti el mindannyiunk szívét. De eltölti azzal az emberséges keménységgel is, hogy ami volt, azt sohase feledjük!
A múltra nem az önkínzás és még kevésbé a bosszú kedvéért kell emlékeznünk, hanem azért, hogy a füstölgő halál jelképezte embertelenség visszatértét, jelentkezzék bármi formában is, egyszer s mindenkorra megakadályozzuk.
Reményeim szerint ez a mai megemlékezés és ez a kiállítás is a jövőt szolgálja.
Szilárd meggyőződésem, hogy az embertelenséghez vezető gondolatokra és törekvésekre nem csupán nemet kell mondani, de határozottan fel is kell lépnünk ellenük.
Ne feledjük a múltat, és védjük meg a jelent, hogy a béke legyen velünk!

Köszönöm, hogy meghívtak és meghallgattak.